Miért hozzánk?

Érzelmi biztonság

Pedagógiánk az érzelmi biztonság fontosságát hangsúlyozza a kisgyerek pszichikus és mentális fejlődésében. Azt valljuk, hogy ezt az érzelmi bizton-ságot elsősorban a családnak kell megadnia, de meg kell, adnia a gyereket fogadó első intézménynek is. Óvodánk ezért az anyát követve, egyfajta szociális "anyaöl" szeretne lenni a kisgyerek számára, ahol testi és lelki értelemben vett érzelmi biztonságban nevelődhet.

A gyerekkort óvni szeretnénk, elvárások helyett biztonságot, védettséget nyújtani.

Egészséges életmód

Óvodánk minden apró mozzanatával a kisgyerek életformáját igyekszik szolgálni, jó minőségű táplálékot adva a gyerek testének, lelkének, egész személyiségének.

A gondozás szeretetteljes tevékenységei - a testápolás, a táplálkozás, a melegen tartás, az öltöztetés-öltözködés - által nemcsak a gyerek fizikai szükségleteit elégítjük ki, hanem egyben a lelkét is ápoljuk, növelve ezzel biztonságérzetét és hozzásegítjük az egészséges életvitel kialakításához.

Szocializáció

Óvodánk csoportja életkorilag szándékosan mintegy egyharmad-egyharmad arányban foglalja magába a három óvodai " évjáratot" (ez az ún. vegyes életkorú csoport). Ezzel egyrészt nem törjük meg a család természetes közegét (testvérek), másrészt a felnőtt és kisgyerek között a nagyobb gyerekekben kitűnő közvetítőket találunk, akik a csoport szokásai, ritmusa, napirendje illetve a közösségi élet szabályai, hagyományai mellett az értékeket is átörökítik évről-évre az utánuk következőknek. Ez a fajta csoportszerkezet a gyermekek összetartozási élményét is pozitívan befolyásolja, illetve közösségi nevelés legtermészetesebb közege.

Szülők

Az óvodai nevelés a családi neveléssel együtt, azt kiegészítve szolgálja a gyermek fejlődését. Ezért első perctől alapvető feltételnek tartjuk a családokkal való jó együttműködést.

Havonta egy alkalommal, délután Szülői kört tartunk. Ezek a szülői összejövetelek a nevelési kérdésekben való elmélyülést, az aktuális problémák megoldáskeresését szolgálják. Igény szerint előadásokat is szervezünk, meghívott előadókkal.

Mindennapjaink zavartalan működésének feltételeit is családok aktív közreműkö-désével teremtjük meg. Ki-ki lehetősége szerint, de hozzájárul ehhez: kertrende-zéssel, az épület karbantartásával, gazdasági ügyek intézésével, pályázat-írással, élelmiszerek beszerzésével, szervező munkával. Együtt készülünk az ünnepekre, családi kirándulásokra, a nyári táborozásra.

A közösen megélt élmények jó lehetőséget nyújtanak a szülőkkel való kapcsolat elmélyítésére, a családok jobb megisme-résére, illetve a családok közötti barátságok kialakítására.